Egy nyolc méter mély szakadékba hajtott eddig ismeretlen körülmények között egy motoros, vasárnap délután, Visegrádnál.
Benke Donát, a Szentendrei Tűzoltóparancsnokság szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy a baleset a fellegvárhoz vezető panoráma úton történt. A sérültet a tűzoltók és a mentők közösen hozták fel a mélyből. A helyszínelés után a tűzoltók a motort csörlővel fogják kiemelni a szakadékból. A rendőrség félpályás útzár mellett helyszínel, a motorost súlyos sérülésekkel vitték el a mentők.
Mint a Független Hírügynökség korábban hírül adta, nem sokkal korábban, még kora délután egy másik súlyos motoros baleset is történt. Egy terepmotoros a Fejér Megyei Baracskánál egy földúton vesztette el uralmát a motorja felett. a jármű több kerítést átszakítva egy kertben, egy széken ülő asszonyt gázolt el. A nő és a motoros is súlyosan megsérült.