Előbb agresszívan bőgette gépét, majd lerúgta az előtte haladó autó visszapillantó tükrét egy motoros Debrecenben – írja a police.hu.
Péntek délután Debrecenben, Jánosi utcán egy hölgy tartott hazafelé személygépkocsijával, amikor arra lett figyelmes, hogy hirtelen mögékerült egy motoros, és agresszívan bőgeti a motort. A hölgy lassított, hogy a motoros kerülje ki, de az csak lassított-gyorsított és bőgette a motort, majd az autó mellé hajtott és benézett az ablakon a nő szemébe, ezt követően felemelte jobb lábát, és azzal a lendülettel lerúgta a gépkocsi bal oldali visszapillantó-tükrét, melynek az üvege kitört, és burkolata behajlott.
A hölgy nagyon megijedt, azonnal hívta a rendőrséget, ugyanis a férfi a történtek után gázt adott és adatai hátrahagyása nélkül elhajtott a helyszínről. A gépkocsit vezető nő, a férfiról és a motorról is nagyon részletes személyleírást tudott adni, illetve azt is meg tudta mondani, hogy a motoros a Sámsoni út irányába távozott. A debreceni rendőrök a motoros keresésére indultak.
A Debreceni Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti járőrei a Sámsoni úton egy kereskedésnél felismerték a motort, majd hamarosan kiderítették, hogy a járművel egy a kereskedésben dolgozó személy közlekedett. A kereskedéshez szállított sértett, a motort és a férfit is határozottan, egyértelműen felismerte, de a 25 éves debreceni férfi a cselekmény elkövetését tagadta.
A férfi ellen a Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya, közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetése miatt indított büntetőeljárást - olvasható a rendőrség honlapján.