Motorbalesetekben meghalt két ember, öten súlyosan megsérültek. Két nap alatt rendkívül sok, összesen 19 motorost ért baleset. A rendőrség szerint azért, mert az idei első, igazi tavaszi hétvégén rengeteg motoros volt az utakon. Az autósok pedig a téli hónapok alatt elszoktak tőlük. A 41-es főúton kezdett előzni az autós. Több másik kocsit és egy kamiont lehagyott. Közben azonban nem vette észre a szembe jövő két motorost. Egyik kikerülte a másik viszont elrántotta a kormányt, elesett és több méter csúszott az aszfalton, majd egy fának csapódott. A motorost súlyos sérülésekkel vitték a nyíregyházi kórházba. Úgy tudjuk: le kellett vágni a lábát. A baleset után egyébként az autós nem állt meg, tovább hajtott. Keresik a rendőrök.
Az 51-es úton is összeütközött egy kisteherautó egy motorossal. Ez a motoros is súlyosan megsérült, az utat pedig több mint egy órára lezárták.
Pilisen még súlyosabb, halálos baleset történt. Egy autós az úton szabályosan haladó motor elé tolatott. A motorost súlyos sérülésekkel vitték kórházba, a 27 éves női utasa viszont meghalt. Valószínűleg az autó vezetője hibázott.
Budapesten is volt motoros baleset. Ott egy rendőrségi kisbusz ütközött. A motorost kórházba vitték.
Csak az elmúlt két napban 19 motoros baleset történt az utakon. 5 ember súlyosan megsérült, ketten pedig meghaltak. A rendőrök egyébként azt mondják: ilyenkor, amikor jön a jó idő, vagyis elő lehet venni a motorokat, ugrásszerűen nő a balesetek száma. Ahogy ez most hétvégén is történt.