Azonosították a ceglédi motoros baleset áldozatait. A tragédia még szombaton történt. A húsz év körüli fiatalok olyan súlyos fejsérülést szenvedtek, hogy nehéz volt felismerni őket.
Még vizsgálják, pontosan hogyan történhetett a ceglédi motorbaleset. A rendőrségre hajnalban érkezett a lakossági bejelentés, amely szerint az Örkény utcában egy motorkerékpár mellett két fiatal férfi holtteste fekszik. Egyikük sem viselt bukósisakot. A Pest Megyei Rendőrkapitányság szóvivője a Krónikának elmondta: a két áldozatot már sikerült azonosítania a hatóságoknak.
A rendőrség még vizsgálja, hogy a motorkerékpárral az út- és látási viszonyoknak megfelelően közlekedtek-e, illetve, hogy a jármű vezetője fogyasztott-e alkoholt a tragédia előtt.