Szerencsésen megúszott egy ütközést egy motorossal Nika György (53). Az MTV korábbi brüsszeli tudósítója – aki hazatérte után Krizsó Szilvia helyét vette át a közszolgálati tévé Hírháttér műsorában – azonban nem tudott megegyezni a másik féllel, hogy kinek a hibájából történt az ütközés, ezért rendőrt hívott, hogy hivatalos eljárásban tisztázzák a súlyos anyagi kárt okozó baleset felelősségét. Az esténként több mint félmillió nézőt vonzó élő produkció, Az Este műsorvezetőjének Mercedese a Lánchíd és a Margit-híd között feljárónál ütközött össze a motorossal.
A baleset, annak ellenére, hogy nem számított súlyosnak, azonnal torlódást okozott a forgalmas úton. A rendőri helyszínelésre az út közepén várakozó autó és a földön fekvő motor kerülgetése miatt csak nagyon lassan tudtak haladni a gépjárművek. Ráadásul az is lassította a forgalmat, hogy többen bámészkodtak kifelé a kocsijukból, ugyanis ismerősnek találták a baleset egyik szereplőjét.
– Azonnal megismertem a baleset egyik szereplőjét, Nika Györgyöt. Türelmesen várakozott az autója mellett, amíg a rendőrök intézkedtek – mondta a Blikknek egy szemtanú.
Az MTV-n keresztül próbáltuk elérni a tévést is. A királyi tévé sajtóosztályán nem akartak hozzászólni az esethez, azonban átírányítottak minket magához Nika Györgyhöz. A műsorvezető azonnal elismerte, hogy valóban őt láthatták a szemtanúk.
– Ez inkább egy koccanás volt, mintsem egy nagy ütközés. Én hívtam ki a rendőrséget, amire nem azért volt szükség, mert bárki is súlyosan megsérült, inkább a helyzet tisztázására. Hogy ki volt a balesetben a vétkes, nem tudom, ezt nem az én dolgom lesz megállapítani. Szerencsére a motorosnak nem lett semmi komolyabb baja, és nekem sem – mondta szűkszavúan a műsorvezető, akinek autóján azért hagyott nyomot az ütközés.
Megkeresésünkre a BRFK megerősítette a reggeli baleset tényét, és azt, hogy személyi sérülés nem történt, csak jelentős anyagi kár keletkezett.