Baleset történt szombaton nem sokkal 11.00 óra előtt Szegeden: a Vásárhelyi Pál utca felől egy nagymotoros haladt a Kálvária sugárúton a Dugonics tér irányába, amikor a Csáktornyai utcából elé hajtott egy Dacia kombi.
A balesetet szenvedett motoros átrepült a személygépkocsin, hórházba szállították, állapota nem életveszélyes. A helyszínelés ideje alatt torlódásra kell számítani ezen az útszakaszon - mondta a delmagyar.hu-nak Szenti Szabolcs főhadnagy, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
A bejelölt féknyomok szerint a motoros kb. 11 méter alatt nem tudott megállni. A Daciának a bal eleje, valamint a szélvédője tört össze. A motoros mintegy négy métert repült az ütközés után. Pont a II-es kórházzal szemben történt a baleset...
Egy környéken lakó nő szerint nemcsak ez a kereszteződés veszélyes, hanem a közelben lévő gyalogátkelőhely is.
A helyszínelés alatt folyamatos volt az autós forgalom, csak a szélső sávot zárták le. Több motoros is megállt az összetört motor mellett. A helyszínen azt is megtudtuk: a szerencsétlenül járt motoros védőöltözete meglehetősen hiányos volt, ugyanis papucsban, rövidnadrágban és trikóban hajtotta a 600-as GSL-t.